A BKK a főváros teljes közlekedési láncolatéért felel. A nálunk dolgozó szakemberek részt vesznek minden jelentős közlekedési változás, fejlesztés előkészítésében és megvalósításában. Mi biztosítjuk új járművek beszerzését, közterületek és műemlékek fejlesztését, illetve megújítását. Munkatársaink dolgoznak például a BudapestGO applikáció továbbfejlesztésén, a ma már városszerte elterjedt Mobi-pontokon, illetve sikeres közbringarendszerünkön, a Bubin is.
A BKK közlekedésszervező vállalat, amely egyben a közösségi közlekedési szolgáltatás megrendelője is. A megrendelést követően szolgáltatóink, a BKV és az ArrivaBus tevékenységét folyamatosan felügyeljük, ellenőrizzük. Célunk, hogy szolgáltatótól függetlenül a minőség megfelelő és egyforma legyen, vagyis utazás közben ne vedd észre, hogy éppen melyik szerződött partnerünk járművén utazol.
A BKK FUTÁR-központjában napközben 31 munkatársunk felügyeli, irányítja a forgalmat. Itt egyetlen menetirányító diszpécser 70-80 felszíni jármű egyenletes közlekedéséért felel. Naponta 400 kisebb-nagyobb forgalmi zavar, késés, baleset, műszaki hiba keletkezik, de utazásod közben szerencsére ezeknek csak a töredékét érzékelheted. Ahol nagy a baj, a BKK zavarelhárító munkatársai a helyszínen gondoskodnak arról, hogy a lehető leggyorsabban helyreálljon a közlekedés rendje.
A BKK utastájékoztatásért felelős szakterülete évente 5600 megállóban mintegy 100 ezer menetrendet cserél ki, 80 ezer nyomtatott információs anyagot, több ezer térképet és utastájékoztató hangfelvételt készít el, hogy mindig időben értesülj az utazásodat érintő változásokról és fejlesztésekről.